A mai első svájci helyszín Bern volt, ahol a csoportelső Hollandia játszott Románia csapata ellen. Az első félidőben semmi említésre méltó nem történt, kifejezetten unalmas volt, de a szünet után a már megszokott narancs színű mezben játszó hollandok kicsit komolyabbra vették a játékot és megszerezték az első gólt, majd egy kis lazítás után kedvet kaptak, hogy még egyszer a fehér mezes románok hálójába helyezzék a labdát. Hollandia-Románia: 2-0, így a románok kiestek, és a hollandok a horvátokhoz hasonlóan szintén veretlenül, 9 ponttal jutottak be a negyeddöntőbe, ahol 21.-én szombaton találkoznak a D csoport másodikjával.
Ezzel egyidőben Zürich-ben Franciaország és Olaszország között folyt a küzdelem a továbbjutásért. A mérkőzésen a kék mezes franciák kezdtek erősebben, de a fehér mezben játszó olaszok fokozatosan vették át az irányítást, az első félidőben sikeresen elvégzett büntető rúgással meg is szerezték a vezetést. A második félidőben sikerült fokozni az előnyüket, így a végeredmény: Franciaország-Olaszország: 0-2. Ezzel az eredménnyel az olaszoknak sikerült bejutniuk a legjobb 8 közé, ahol 22.-én vasárnap a spanyolok ellen játszanak majd.
Végső pontállás a C csoportban:
1. Hollandia: 9 pont
2. Olaszország: 4 pont
3. Románia: 2 pont
4. Franciaország: 1 pont
Ereménytábla:
2008. június 17., kedd
C csoport utolsó kör
Címkék:
C csoport,
Franciaország,
Hollandia,
Olaszország,
Románia
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése